|
Ich bin andersNos hallo újra! Lejjebb fent van az új rész is! × Be tudtam lépni végre ide, de a döntésemen nem sokat változtat a dolog. 2 év épp elég volt a mybloggal, örülök neki, hogy ezt választottam, mert itt tanultam meg mindent, amit weboldal szerkesztéshez tudni kell, bár bevallom, nagy barom voltam, hogy eleinte nulla HTML ismertetettség nélkül neki ugrottam, de ha nem tettem volna, még most is ott tötyörögnék a mélyben. Az egyik oka, hogy itt hagyom a myblog-ot, hogy nálam sokszor szarakszik. Néha a böngésző nem jó, néha maga a myblog... elegem van... másrészt, ma megpróbáltam ide egy új HTML dizit összerakni, de nem jött össze... kajak mondom, egyszerűen elfelejtettem, hogy kell a HTML-el bánni. Másrészt, kínosan érzem magam, ha ezzel kell dolgoznom, mert a PHP teljesen szabad kezet ad nekem, azt csinálok, amit akarok... a HTML kicsit zártabb fogalom és megköti a kezünk... ezt nem szeretem... Bár... a bplaced-hez fogok átmenni, mert úgy tapasztaltam, az a legjobb szerver... pedig az adminnal nagyon nem vagyok jóban!xD Még régebben fel akartam regisztrálni és nem jött meg a levelem... írtam neki, de baszott rá... később kapcsolatba kerültem vele, de kiderült, hogy egy alkoholista fasz... hát mivel utálom az alkoholt, így az illetőt nem enyhe szavakkal leugattam meg minden... mondjuk az már rég volt, de én ha az ég leszakadna se kérnék tőle segítséget... nem is lenne értelme... míg az oldal nevén gondolkodtam, beleolvastam a feltételekbe és a gyakori kérdésekbe... de basszus!xD "Megváltoztathatom az oldalam nevét később?" Válasz: Elvileg igen, de inkább nem. Ha nem tetszik a neved, menj és regisztrálj fel újra! XDDD Csak 2 percre kéne elengedni azt a rohadt sörösüveget... xDD "Milyen fájlokat tölthetek fel a szerverre?" Azt töltesz fel amit akarsz! Hát bazzeg!xD Jobb helyen követelik, hogy jogvédett cuccot ne tegyél fel meg torrentet se, de itt lehet!XD Amúgy... a cím annyi, más vagyok... de komolyan más lettem... hétfőtől vagyok olyan furi magam számára is... hétvégén még nyafogtam, hogy őszi szünetem se lesz, mert annyit kell tanulni... hétfőn elkezdtem kidolgozni a német tételeket, de nem nyavalyogtam rajta... szó nélkül tanulgattam őket. Máskor ha szünet volt, minimum kettőig aludtam... ezen a héten fél 9 körül már régesrég ébren voltam... kivéve ma, 11-kor keltem, de mentségemre szóljon, tegnap késő estig meccset néztem! :$ Bár az a meccsnézés... össze-vissza kattingattam, hogy lássak valamit is, mert ugye itt nem adták... de a pofám majd' leszakadt, mikor láttam, hogy a japcsi ismerősöm meg otthon tévéből nézi... érted, Japánba látta!!! Én meg a "szomszéd" országban nézem a falat, mert nincs... ennyit a magyar tévékről... -.- Ma meg full egyedül totálisan kívül belül kivixoltam az autónkat... hát ember, ilyet többet nem csinálok... pár hete valami becsípődött nekem a derekamban és fél perc hajlás után olyan fájdalmaim vannak, hogy eszelős... nos a kicsi kocsiba hajolgatni kellett állandóan, úgy kifáradtam és úgy fájt a hátam, hogy már enni se kellett, pedig előtte semmit nem ettem... =/ Tesómnak is segítettem, szó nélkül takarítottam meg minden... úgy érzem lassan átlépem az ifjúkor kapuját... mert anyum szerint ez a teljesítmény növekedés és dolgozni akarás, annak a jele és hiszem, hogy igaza van. Bár a dolog azon része, hogy ok nélkül ideges vagyok napok óta, az nem tölt el örömmel... félek hogy bajom lesz a szorongástól... de elhatároztam, hogy többet gyógyszerhez nem nyúlok... úgyhogy tűrök... =( A focit is komolyan gondoltam, gyakoroltam a lábamra, de a bal lábam... pff... mintha nem is hozzám tartozna... olyan gyenge... és én nem akarom, hogy legyen gyengébbik lábam... sok munka lesz, míg az is olyan lesz, mint a jobb... bár mikor uncsimmal játszottam, az nem volt hatékony... csak romboltunk... vagyis ő... egy virágcserép mínusz!xD És erről még anyum nem is tud... xDD Bár a futásra tettem magasról, pedig a gyorsaságomon is van mit javítani... A facebook pedig tegnap megmosolyogtatott... van egy alkalmazás, ami választ ad, rossz helyre születtem-e és hol lennék boldog... nekem ezt írta: Németország való neked, te ott lennél boldog! Na egal, holnap szerintem kész lesz az új blogom, majd megírom a címet! |
||
|
Örültem neki, mert ha jó lesz ott, ha nem, már így maradt a dolog, oda fogok kimenni, hiszen erre állítottam be magam sok-sok évvel ezelőtt...
Kapitel 12Kapitel 12 Hallottam a sípszót, ami azt jelezte, hogy ideje lenne pályára lépni. Előtte azonban még odaszaladtam Jogihoz: - Ez a mez... elképesztő érzéseim vannak most, nagyon köszönöm! - mire megöleltem. - Szívesen! - mire megveregette a hátam - Tudod nem mindenki kaphat nálunk mezt, te vagy a második. - Igen, az én pici fiam is mez tulajdonos! - mosolygott Lukas. - Köszönöm, köszönöm! - majd egy ölelés után szaladtam is a srácokhoz. Tudtam hogy a sorban az utolsó hely lesz az enyém, de szerencsére Lahm csak pár centiméterrel volt magasabb tőlem, így nem választott el teljesen a csapattól a magaslati levegő. - Okay, 15 perc futás! A futás után jöttek az erősítő feladatok, amikből én feleannyit csináltam. Aztán két csapatot alkottunk és elkezdtünk játszani. - Ezt nem hiszem el, semmi esélyem Mesi ellen, rohadt gyors! - nevettem lihegve. - Na a középpályások gyöngye feladja? - ugratott Mesut. - Na várj csak... - meg is várattam, hibátlanul játszik én pedig csak arra vártam, hogy hibázzon, amiből én előnyt kovácsolhatok magamnak és megmutathatom neki, mit tudok. - Áhhh... ezt most rá rúgnám, de nem leszek önző! - mondtam nevetve, majd átpasszoltam Thomasnak, aki be is tessékelte a labdát a kapuba. - Ezt most nem sikerült kivédenem... - nyafogott Tim. - Góóól! - kiáltotta Thomas, majd egy öleléssel köszönte meg a gólpasszt. Villám gyorsan lejárt a játékidő, én azonban nem tudtam igazán nagyot villantani, nem született gólom. - Nagyon béna voltam... - mondtam szomorúan, mire Manuel magához ölelt. Azonnal mosoly virított az arcomon. - Jó voltál kicsi lány! - bökött hátba Holger, majd a szokásos vigyorával szaladt is az öltözőbe. Én is gyorsan átöltöztem, majd elindultunk haza. Pár óra múlva halkan parkolt le az autó a házunk előtt. - Hmm... nincs kedved feljönni? Még nem vagyok álmos és unatkoznék egyedül... - mondtam. - Ha akarod! - mondta majd felmentünk a házba. Csodájára jártam a dolognak, hogy nem vártak paparazzik. - Dobd csak le magad... hozok valamit inni! - mire kiszaladtam a konyhába. - Sör? - kérdezte. - Na igen, edzések után mindig legurítok egy üveggel, de amúgy nem vagyok alkoholista, sőt, anti-alkoholista vagyok - nevettem. - És...? Mit szólsz a férjed sikereihez? - Nem érint meg igazából, sőt... inkább zavar... úgy érzem ő már nem örömében teszi, elvárják tőle... és... azért már együtt élek vele egy ideje, megkedveltem, barátok vagyunk és rossz látni, ahogy mosolyogva szenved. - Aranyos vagy, amikor így aggódsz másokért, miközben meg vannak a saját problémáid is. - Aranyos? - kérdeztem vigyorogva. - Igeeeen - mondta halkan és vontatottan miközben szorosan magához húzott. Éreztem a bőrömön, ahogy nyugodtan fújja ki a levegőt, melynek nyomán teljesen libabőrös lettem. Megcsókoltam, de nem oly gyengéden mint idáig mindig. Teljesen elvesztettem a fejem, ahogy ő is. Lassan a hátamra fektetett a puha kanapén, közben hatalmas csörömpöléssel estek a földre az üres üvegek. Az ajkaim ostromolta majd a nyakam vette célba. Sóhajtozva adtam át magam az élvezetnek, de csakhamar beindult az agyam is s belegondoltam: Mit csinálok én most tulajdonképpen? Abban a házban, ahol a férjemmel élek, azon a kanapén fekve, ahol a férjemmel beszéltük meg minden problémánkat, kihasználom az alkalmat és ismét megcsalom, amikor nincs itthon, mint egy suttyó ribanc? Hiába nem szeretem a férjem, de ő, ő sem mondta sohasem hogy szeret... én sem mondtam neki, talán csak egy fellángolás, melynek tudatában nem merjük és nem akarjuk feleslegesen kinyögni azt a fontos mondatot, hogy szeretlek? Teljesen eluralkodott rajtam a feszültség, persze hogy azonnal észre vette: - Nem jó? - Dehogynem, hiszen német vagy, véredben a precizitás, de... ezt most ne, és ne itt... - mondtam halkan, miközben felültem. - Tom miatt igaz? - Igen... de félre ne értsd, semmit sem érzek Tom iránt, csak tiszteletet, mert tisztelnem kell, ő a barátom és nagy dologban segít nekem. - Megértem... - Remélem most nem haragszol... - Persze hogy nem! - mondta majd megpuszilta a homlokom - de most jobb ha megyek! - Igen, kitudja mit agyalnak ki a médiában amiért sokáig voltál fent nálam...! - Vigyázz magadra és jó éjt! - egy csókkal búcsúzott. - Neked is jó éjt! Másnap kora reggel megcsörrent a mobilom. Még ágyban voltam és alig láttam valamit, homályos tekintettel néztem a kijelzőre: - +49 52 6789 3967? Ez meg ki a fene lehet ilyenkor? Hallo, Svenja Klein! - Szia Svenja! Hans-Dieter vagyok! - Öhmm... oké... de mit szeretnél ilyenkor? Hajnal van... - Hajnal? Már a reggelit is lekésted, mindjárt dél - nevetett. - Áhh tényleg... tegnap nagyon lefárasztott az edzés... - Nos a lényeg, jó hírem van! - Mi? - kérdeztem izgatottan. - Az egyik klub érdeklődik irántad, tegnap láttak a meccsen és tetszik nekik a játékod! - hallottam, ahogy a hangja is mosolyog. - Ez komoly? - kérdeztem, mire kipattantam az ágyból. - Persze! Szólj Zvonimirnek, hogy hívjon fel, még ma találkoznotok kell a klubvezetővel. - Ááá a getzibe! - kiáltottam magyarul. - Micsoda? - Á semmi! Öhmm... Oké, persze és... és köszönöm, nagyon, nagyon köszönöm Hans-Dieter! - majd örömömben ugrálva eldobtam a telefont és visítani kezdtem: - Ezt nem hiszem el, végre valami klappol, egy klub, Istenem köszönöm! Wáááá! - kiáltottam félig magyarul, félig németül. Felhívtam Zvonimirt is, szegény szinte semmit sem értett, mert elképesztően reszketett a hangom. Fél óra múlva ismét hívott: - Szia Svenja! Zvoni vagyok. Nos, beszéltem Hans-Dieterrel... - s hirtelen annyi új információt zúdított rám, hogy papír és toll után kellett néznem. - Akkor 2 óra múlva ott! - mondtam. Egyszerűen levetettem magam a kanapéra, egy jó erőset csíptem a karomba, akkor hittem el, hogy ez nem egy álom, ez már egy valóra vált álom. Ránéztem Tom Európa térképére, amin az előző turné helyszíneit jelölte be s szemem megakadt azon az apró és érintetlen országon, ahonnan indult a történetem. Legelső emlékeimtől fogva végigpörgettem szemem előtt életem kisfilmjét s szememben örömkönnyek jelentek meg. Talán olykor nehéz volt, de ezt az utat sohasem cseréltem volna el senkivel. |
||
|
Katastrophe-GebietHát a hetem idáig jó volt... hétfőn semmi extra nem volt, a keddem viszont kifejezetten sikeres volt... 4 dolgozatot írtunk, de mindet jól megcsináltam... az angolom 5 lett (pedig egy feladatot félig meg se csináltam és semmit sem tanultam rá, mert szerintem egyrészt nem lehetett, másrészt az angolt leszarom) és a törim is (arra se tanultam, mert a civilizációt fontosabbnak véltem, arra tanultam csak), de így is ötös lett... a matekom pedig... az nem lesz ötös, de a 3 tuti biztosra megvan, ami nekem tökéletes! De a mai nap... tudtam, hogy valami rossz fog történni, mert már kora reggel nevettem... és a suliban is egész nap... de amint megálltam a buszmegállóban, onnantól minden rosszra fordult... vártam a buszomra, nem jött... kiderült, nem is fog, így egy csuklós busznyi ember még megpróbált felszállni a tömött kis buszra, totális sikertelenséggel, kb. 50-en maradtak a városban, mert egyszerűen nem fértek fel... én középen nyomorogtam, de még így is azt mondhattam, luxus helyem volt... aggódva kukkantok az órámra Széphalomba érve, ugyanis majdnem 3 óra volt már... 3 órakor általában már Pálházán vagyok... de a busz nem sietett, csigatempóval araszolt, majd megállt... kinéztem az ablakon és nem hittem a szememnek... eszméletlen autó sor előttünk, a távolban egy lajtos kocsi a mező közepén és kék fény csapódik vissza az autósorról... a busz nem tudott tovább menni, így lábbusszal folytattuk hazautunkat... A bicikli úton rohantunk kétségbeesve, hogy most ugyan hogy érünk haza? Egyszer csak látom, egy IFA fúródott a földbe, előtte egy méteres földbucka... a kereke tőle 20 méterre az út kellős közepén, fékdobbal együtt egyszerűen csak kiszakadt a helyéről... de az az IFA... ismerős volt, nem hiába, tegnap még a házunk előtt öntözte a követ... kicsit odébb egy ezüst Corsa maradványait láttuk, se eleje, se teteje... minimum 2 ember vesztette életét... teljes sokk alatt Barbiba kapaszkodva megyünk, mikor egyszer csak egy lökést érzek a térdem fölött hátul... egy autó jött nekem!!! Basszátok meg, egy autó csapott el majdnem a bicikliúton! Úgy megijedtem, hogy bekönnyeztem mint állta és meggondolatlanul csak ennyit tudtam ráordítani a sofőrre: Üss el bazdmeg a bicikliút közepén, seggfej! Barbi illetődve nézett rám, én is megbántam kicsit, de kicsúszott. Máskor tuti kiszállt volna az illető, hogy nyakon basszon, most némán lenyelte és tovább araszolt... utána állandósult az autósor, mi meg egyre nehezebben viseltük, hogy mindenhol rendőr, síró emberek és a lábunk is fájt... én speciel összeszedtem egy adag vízhólyagot, mintha parázson mászkáltam volna... átkozottul éhes voltam és nagyon fáztam, eluralkodott rajtam a pánik, kicsit kikészültem... Egy örökkévalóság után elértünk a buszhoz, leültem és csak néztem magam elé... semmit sem tudtam szólni... nem tudtam hová megy a busz, csak ültem és mindegy volt már... csak onnan el... Pálházán leszálltunk, ott egy újabb busz várt, ami csak Komlósig ment, de jobb mint a semmi... 4 előtt valamivel megérkeztem oda, ahonnan a csatlakozás fél óra múlva jött... ott is szétfagytam még egyszer... végül nagy szervezések árán a falukocsi eljött értünk... fél ötre értem haza, de a házunk előtt akkora árok tátongott, hogy a nyakam majdnem kitörtem, míg beértem az udvarba... kurvára kiakadtam: "Most esetleg növesszek szárnyakat, vagy mi a faszom?" Nem csak emiatt voltam mérges a munkásokra... valahol azoknak az embereknek a halála is az ő lelkükön szárad... a szomszéd erre: "Nyugalom Betti! Türelem!" Erre is válaszoltam nem épp kedveset... Idegbetegen kicsaptam az ajtót, megkönnyebbülve basztam le a táskát a földre, mire anya: "Mi a baj Bettikém?" Erre végem lett: "Én ezt már nem bírom! Emberek haltak meg..." - mondtam, majd elbőgtem magam... hosszú percekig nem tudtam elmagyarázni mi történt velem... anyukám is rettenetesen megijedt, mert úgy reszkettem, hogy nem igaz... nyugtatott, vigasztalt, mire lassan megnyugodtam és elmondtam mindent... elképedve hallgatták... aztán mondtam, hogy a Nagytanya is totál leégett... 3 tűzoltó állt ott is... hát nem tudom... nem tudom mi volt ma itt, de ma a Zemplén egy igazi katasztrófaövezet... és szörnyű! Én ma nem tudtam semmit sem tanulni, reggel kelek, mert most is szarul érzem magam a történtek miatt... tudtom, hogy túl érzékeny vagyok és kurva nagy gond, hogy mások keserűségét és gondjait is a vállamra veszem... de ez vagyok én... viszont ha reggel sem leszek jól, nem fogok suliba menni, mert nem tudok figyelni... egyfolytában azon agyalok, mi van a családtagokkal, vajon ki volt a hibás, hogy történt mindez és aki miatt történt, vajon őt gyötri a bűntudat? De akár hogy agyalok... semmire sem jutok... bár akármi lesz, azok az emberek ártatlanul haltak meg és ez igazságtalan, mégpedig rettenetesen... |
||
|
Keinen SinnHey! A cím annyit tesz, nincs értelme... nos ennek hétnek idáig nem sok volt... hétfőn reggel hót kómáson bebukdácsolok az iskolába és rettentő hideg fogad a tanterembe... osztálytársam jön, hogy amiért nincs fűtés, 25 perces órák lesznek... persze azt hittük poén, hát de komolyan, ez nevetséges... másrészt nem is volt olyan extrém hideg... kabátba nem is lehetett érezni... de a poén nagyon is valóság volt, tényleg 25 percig tartott egy óra... így egész héten legrosszabb esetben is 11:40-kor végeztem... hamar hazaértem, jó volt... Keddtől azonban borzalmas kezdett lenni a dolog... kabátba is fagytam meg... a kedvem is elszaródott, mert tesóm kicsit közölte, hogy egy idióta loser vagyok... de igaza is volt, azért viselt meg... aztán a 25 perc egyre hosszabbnak tűnt... felért egy órával... bár a feleléseket és írásokat sorra megúsztuk, ez jó volt... holnap azonban minden a régi lesz... lesz fűtés, bár meleg még nem, mert azt a hatalmas sulit egy nap alatt nem lehet átmelegíteni... de ünneplőbe kell menni... hát azt hidegbe egyenesen utálom... nem baj, télikabátot, kesztyűt, csizmát bevetek... már nagyon várom a hétvégét... pihenni akarok már végre... ha átfázok, akkor fáradt leszek, reggel pedig alig bírok felkelni... már 3 napja azt remélem, hogy szombat van és nem kell felkelni... Hallottam, hogy az Unió lépéseket tesz, hogy ne menjen a gatyánk a külföldi telefonhasználatra... ennek én örülnék, hiába nem járok külföldre... a határon lakom, szinte mindig szlovák hálózatra vált a telefonom, anélkül, hogy észrevenném, így a telefon azt hiszi, Szlovákiában vagyok, vagyis ha magyart hívok, külföldinek számítok, így szépen leszivárog a pénz egy pillanat alatt a kártyámról... és ez kellemetlen, ha gázos pillanatban közli velem az a kis nyavalyás, hogy nincs fedezet... o__O Ma pedig... hát Ő... Ő valahogy mindig előkerül valahogy... civilen Németország gazdaságát vettük, persze Ludwigshafen-t ki nem hagyhattuk... mikor a tanár felírta, egy pillanat alatt lezajlott minden a fejemben az arcom meg kurvára égett és gyanítom piros is volt... szerintem nem véletlenül reagáltam ilyen hevesen a dolgokra... most úgy érzem, 3 év semmiség lenne... de hát megbeszéltük és ennek így kell lennie, hogy ne szenvedjünk... nem mintha így nem szenvedné(n)k... de majd elmúlik ez... remélem... Nos... sok minden van a fejembe, de nincs energiám leírni ide... na winke! <3 |
||
|
[eine Seite weiter]